1. Egy este a színházban


    Date: 10/3/2014, Categories: Group Sex, Mature, Voyeur, Author: Gallay, Rating: 50, Source: xHamster

    Egy átlagos hétköznapnak indult mint a többi. Már két héttel ezelőtt megvettem a jegyet a szerda esti premier előadásra, azonban a múltkori színházlátogatásom miatt némi izgalom is volt a háttérben. Ugyanis legutóbb a szünetben megismert tündéri tinilánnyal igen hamar kimerítettük a barátkozás fogalmát és túl is jutottunk rajta. A büfé előtt álldogált egyedül amit nem tűrhettem szótlanul. Pár pezsgő elfogyasztása után hamar megtaláltuk a közös hangot és mindketten éreztük azt a bizonyos rezgést. 15 perc múlva már nem az előadáson találtuk magunkat, hanem a fiatal, tüzes és kiéhezett tini ágyában. Korához képest fantasztikus orális technikával és olyan csipőmozgással rendelkezett amilyennel még nem találkoztam. Ezen élmény után délután már igencsak izgatott voltam az estét illetően, hátha újra sikerül valakit becserkésznem, a legperverzebb álmomra nem is mertem gondolni, hogy esetleg egy anyukát vagy férjes asszonyt tudjak a farkam végére ültetni. Frissen megborotválkoztam az estére, a legelegánsabb öltönyöm vettem fel illetve a különleges alkalmakra tartogatott parfümömet is bevetettem. A színház elé jóval előadás előtt érkeztem, hogy fel tudjam mérni a "felhozatalt", de egy két fiatalabb páron kívül semmi érdemleges nőstény egyed nem bukkant fel. Kezdeti csalódottsággal letörten foglaltam el a helyem az egyik oldalsó karélyban, amikor is egy középkorú de kimondottan csinos házaspár csatlakozott hozzám. A hölgy hosszú, feszes lábain azonnal megakadt a szemem mivel magassarkút ...
    és necc harisnyát viselt, így csak pár másodperc után sikerült értelmesen viszonozni köszönésüket. A hölgy csillogó szemekkel foglalt helyet a mellettem lévő helyen, míg én sikerrel szemügyre tudtam venni melleit is amit az egyrészes estélyi ruha alig-alig takart. Az előadásra nehezemre esett koncentrálni, mert a szemem sarkából mindig azokat a csodás melleket láttam. Szünetben együtt mentünk a büfét meglátogatni és beszélgetni egy kicsit. Egy nyitott, intelligens és modern párt ismertem meg bennük. Szünetről visszafele menet kissé lemaradtam tőlük, amit később nem is bántam meg. A lépcsőn felérve a hölgy a táskájában matatva valamit kiejtett és lehajolt érte. Nem akartam elhinni amit láttam. Egyenesen előre dőlve nyúlt le és nem volt rajta bugyi, csak egy a popójánál és a puncijánál kivágott necc ruha így simán láthattam a gyönyörű fodros punciját és a mégcsodásabb ánuszát. A szívem egyből hevesebben vert és éreztem, hogy a nadrágomban is megmozdul valami odalenn. Felérve a helyünkre Kati csak egy széles mosollyal fogadott és kéjesen megnyalta ajkait amitől a farkam ismét mocorogni kezdett a gatyámban. Az előadás végéig Kati többször is kihívóan simogatta hosszú combjait és rám-rám nézett hogy tetszik a műsor. Az előadás végén Kati ezt kérdezte: -Na, hogy tetszett a műsor? -Igazán érdekes feldolgozás volt és.... - nem hagyta a mondatom befejezni hanem elkapta a farkam a gatyán keresztül és visszavágott -Nem az hanem a puncim és a seggem - csattant rám hangosan. Hirtelen nem ...
«1234»